Video összefoglalók:

1. A szorongás és a relaxáció kapcsolata

2. A relaxáció típusai

3. A relaxáció
háttere és hatásmechanizmusa

4. Mi történik egy relaxációs csoportban?

A relaxáció, a lazítás fontossága

Az emberi kultúra szimbolikus területein (pl. vizuális és zeneművészetek, irodalom: mesék, versek, történetek, mondák, regék, stb.) rendre megjelenik az a kettősség, amely az emberi életet alapvetően meghatározza: a feszítés és elernyedés, mint a természetben is állandóan lejátszódó folyamatok dinamikája. Ha ezt a dinamikát egészségesen működtetni tudjuk, tehát feszítünk, ha feszíteni kell, és elengedünk, ha arra van szükség, akkor harmonikus, illeszkedő kapcsolatban állunk életünkkel és környezetünkkel. Ha azonban nem tanuljuk meg ezt az allosztatikus (szélesebb szabályozási mezőben mozgó) állapotot elérni (Tiringer, 2016), akkor vagy a túl laza, így cselekvésképtelen vagy a túlfeszített állapotok egyikébe kerülünk. Szimbolikusabban fogalmazva: a túl laza vagy a túlfeszített íj képtelen betölteni a feladatát (Schuon, 2003).

Selye János kutatásai óta tudjuk, hogy a stressz olyan állapot, amelyben a környezet specifikus ingerére a szervezet nem specifikus válaszokat ad. A feszültséggel (krónikus stresszor, életesemény, ill. mindennapi nehézségek) való megküzdés leírásában Selye az ún. GAS, vagy általános adaptációs szindróma modelljét alkalmazta, amelynek lényege, hogy az első szakaszban megjelenik az (1) alarm reakció, tehát a szervezet felkészül a megküzdésre vagy elmenekülésre (fight or flight). Ezután következik az (2) aktív ellenállás szakasza. Ha az erőforrásainkat (személyiség, társas támogatás és tanult adaptív megküzdési mechanizmusok) kellően hatékonyan tudjuk mozgósítani és megküzdésünk sikeres, akkor ez az eustressz válasz pozitív visszacsatolásként funkcionál, és ún. eredmény-alapú tanulást generál (Perczel-Mórotz, 2010). Ha a megküzdés sikertelen vagy elégtelen volt, akkor beáll a distressz állapot, a szervezet tartalékai végéhez ér és a (3) kimerülés szakasza fejezi be a stressz-kört (Selye, 1976).

Az állandó distressz kialakíthatja a pszichoszomatikus kört, amely először funkciózavarok formájában mutatkozik (pl. hasmenés, szorulás, gyomoridegesség, magas izomtónus, stb.), de a gyakori funkciózavarok hosszú távon organikus betegség felé mutatnak (pl. gyomorfekély, szív- és keringési, emésztőrendszeri panaszok, stb.).

A lelki reakciók a félelem/nyugtalanság/szorongás beszűkültséget okoznak, így a pszichológiai rugalmasságot csökkentik, és önbeteljesítő jóslatként valóban csökkentik a megküzdés képességét. Ezt nevezzük pszichoszomatikus kiskörnek. Ez a kiskör később lelki zavarokhoz vezethet, amely depresszív tünetekben csúcsosodik ki, izolálja a klienst a támogató köröktől, végül pedig pszichoszomatikus megbetegedésekhez vezet, ezzel bezárva az ún. pszichoszomatikus nagykört.

A folyamatos distressz aktiválja a szimpatikus idegrendszert és folyamatos aktivációban tarthatja, amennyiben a már említett GAS kialakul. Ilyenkor a HPA tengely aktiválódik, a stresszhormonok (tyroxin, kortizol, adrenalin) szintje megnő a szervezetben és a szimpatikus idegrendszeri stresszreakciók állandósulnak (Bagdy, 2014) .

A konfliktusok és a stressz kezelésében lényeges elem a tudatosítás, a kognitív szintre emelés: tudnunk kell, hogy az adott történés hogyan befolyásol minket érzelmi, gondolati, viselkedéses és végül fiziológiai szinten, de a fejlesztő és terápiás hatás eléréséhez nem szükséges a tudatos szintre való emelés (ez inkább terápiás foglalkozások során lényeges elem).

Belátható, hogy kulcsfontosságú elsajátítani lazítási-elengedési technikákat, a prevenció bármelyik szintjén. Természetesen felnőttek számára is hasznos, bár itt már meglévő problémakörök, kialakult és beidegződött (néha maladaptív) megküzdési sémák vannak, amelyek a személyiség magjába ágyazódnak. Náluk a fő szempont a stresszel való megküzdési technikák megismertetése, az én-tudat és az én-idő növelése és ezáltal a distressz szint csökkentése. Fontosabb talán a prevenció primer, megelőző köre, amelyben a serdülőket, fiatal felnőtteket arra tréningezzük, hogy jobb önismeret megszerzésével és az ősbizalom visszanyerése révén, belső világukkal való megerősödött szimbolikus kapcsolatokon keresztül még reziliensebbek legyenek a mindennapi problémák terén. Az allosztatikus terhelést jobban bírják, érzelmi reakcióik a váratlan helyzetekben kiegyensúlyozottabbak lehetnek, a várt stressz-helyzetekre jobban fel tudnak készülni és érzelmi megküzdő-készségük, konfliktuskezelésük javul, higgadtabb, én-azonosabb döntéseket hozhatnak.